Anya-jajj

“Siess anya, nehogy megbüntessenek!”

 

Jó ideje járunk már az óvodába, ahol a gyerekeim most éppen váltják egymást. Jó ideje figyelem mi zajlik a környéken reggel nyolc és kilenc illetve délután négy és öt között. Tudni kell, hogy nemcsak óvoda, hanem egy utcán belül két általános iskola egy gimnázium, bölcsőde és egy orvosi rendelő is található itt. Egy valami nem, még pedig elegendő PARKOLÓHELY…Ezt pedig jól ki is használják, hiszen lehet büntetni. Itt mindig…

 

parkolas

 

Évek óta figyelem, ahogy a fenti időpontokban a közterületesek gyakorlatilag elözönlik a környéket, tudván ebben az időszakban bőven lesz kit megbüntetni. Például: rohanó szülőket, akik miattuk csak futva búcsúznak a gyerektől, mivel vészvillogóval voltak kénytelenek megállni egy kapualjban, (ahol hozzáteszem évek óta nem volt kis és behajtás) vagy beteg embereket, akik még csak nem is feltétlen rossz helyen, de nem pontosan öt centire álltak meg a saroktól és hasonlók, hogy a rendelőbe mehessenek. Nem fizetős övezetről van szó, kerékbilincset tesznek a tilosban parkoló kocsikra. 

Az egészben az a legszomorúbb, hogy itt senki nem azért nem parkol le tisztességesen, mert nem akarna, hanem mert képtelenség. Nincs hely. Írtam, összesen hány közintézmény zsúfolódik össze egy helyen, és akkor még az ott élőkről egyéb munkahelyekről nem beszéltem. Ők szintén parkolnának valahova. Ha lenne hova. 

Miért nem a megoldást keresik? Miért ezeket az embereket büntetik? Kisgyerekes szülőket, beteg embereket…

A bicska akkor nyílt ki igazán a zsebemben, amikor valóban szem és fültanúja voltam, ahogy egy idős öregúr vitatkozik éppen velük. A bácsi nem állt meg zavaróan, nem tartott fel senkit, nem tartotta be pontosan a centiket, ez igaz, hiszen lemérték, kapta is a kerékbilincset. Hallottam, ahogy szerencsétlen próbálja magyarázni, hogy ide jött a rendelőbe, a szívével vannak problémák.  Annyira megsajnáltam, hogy odamentem és megkérdeztem, mi a gond. Miért bántják ezt az embert, miért nem segítik inkább itt a rendet, segítik az embereket a reggeli kaotikus állapotokban, hogy mindenki biztonságban eljusson, illetve eljuttassa a gyermekét a megfelelő helyre???

-Nekem ez a munkám! – jött a válasz, amire számítottam is. 

-Miért nem lehet odabent esetleg arról beszélni, hogy mit lehetne itt csinálni, a büntetésen kívül persze, vagy ne adj isten helyett, hogy javuljon a helyzet? – kérdeztem.

-Beszéljek én a főnökével – jött a válasz! 

Miért kell minden áldott reggel és délután éppen itt lenni? Itt mindig akad kit megbüntetni? Azon egyszer sem gondolkodtak el, kik azok, akiket itt büntetnek? 

-Beszéljek a főnökével, ha nem tetszik valami…- ennyi tellett tőlük. 

 

megallni tilos

A közterület – felügyelő, ahogy a nevében is benne van a rend felügyeletére szolgál. Elvileg. Miért nem lehet ezt a segítségre (is) használni? Hiszen mi szülők nem tehetünk arról, hogy ezek az intézmények ennyire egymás hegyére – hátára épültek, parkoló pedig nincs, egyikhez sem. És miért kell, hogy az ember hat szívinfarktuson átessen, mire elköszön a gyerektől, mert rohan, hogy idejében érkezzen a kocsihoz…???

Jó dolognak tartom, hogy az iskolák kapujában reggelente rendőrök segítik a bejutást. Nemcsak gyorsabb így, de növeli az emberek biztonságérzetét is. Erre való a hatóság. 

Miért kell az óvoda és a rendelő előtt éppen tőlük rettegni? 

Amikor már az öt-hat éves gyerekek is tudják, miért kell sietni, és úgy köszönnek el az embertől: Siess anya, csak nehogy megbüntessenek! 

Hányszor láttam az anyukákat és az apukákat az óvoda előtt, akik még amellett, hogy egy kisgyereket letettek az oviban, másik egyet-kettőt visznek tovább, hogy próbálják, menteni a menthetőt, de nem lehet. 30-40 ezer forintokat fizetnek ki, mert öt percre, ‘rossz’ helyre álltak. A rossz azért idézőjeles, mert természetesen senki nem az út közepén illetve a forgalmat zavarva, feltartva hagyja  a kocsiját. Ha úgy van, az nyilván egy másik kategória, akkor jogos a büntetés. 

A törvény persze törvény, számít az öt centi is, ezt én is tudom. Valahol meg kell húzni a határt, jó és rossz, tilos és szabad között. De embertelen, hogy visszaélnek egy olyan helyzettel, amire nincs megoldás. Legalábbis nem a mi szintünkön. Mert egyébként meggyőződésem,hogy lenne, lehetne…

Évek óta nem történik azonban semmi. Csak büntetnek rendületlenül. Minden áldott reggel és délután.

Van a közelben egy terület, ami akár parkolónak is kialakítható lehetne…

 

fotó: pixabay

 

 

Kedves olvasóm! Ha tetszett a bejegyzés kérlek, oszd meg másokkal is! Ha van kedved gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz. Kellemes időtöltést kívánok! 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!