Anya-jajj

Nyolcszor vetéltem el, kétszer győztem le a rákot, két férfit veszítettem el, de jól vagyok!

A hétvégén édesanyám gyerekkori barátnőjével, Ilonával beszélgettem, akinek szomorú történetét természetesen ismertem már, de tőle még sohasem hallottam. Vidéken él, aranyos, takaros kis házban, talán boldogan. Pedig a sors kegyetlenül megdobálta. Én könnyen lehet, hogy a negyedét sem viseltem volna el. 

 

Már lánykorában sem volt minden rendben, amolyan női dolgok kínozták. Ma már egy nem rendszeres ciklust pillanatok alatt képesek rendbe tenni az orvosok, de harminc évvel ezelőtt ez még nem ment olyan egyszerűen. Persze akkor még nem lehetett előre látni, később mekkora problémát okoz majd mindez, hogy soha egyetlen saját gyermeket sem ölelhet majd magához. Egyet sem. 

szomorusag

Az egyetem után viszonylag rövid, de mesébe illő szakasz köszönt az életébe. Jó állást kapott egy általános iskolában és megismerte álmai férfiját. Jól éltek, nagyon jól. Egy ideig. Mint a legtöbb fiatal pár, egy idő után ők is kisbabára vágytak. Nem kellett sok idő és Ilona teherbe esett. Nem sokkal később elvetélt. Még a tizenkettedik hét betöltése előtt. Ez nemcsak lelkileg, de fizikálisan is megviselte. Egy-egy vetélés után rendszerint begyulladt a méhe, szörnyű, fájdalmas görcsei voltak, de élte tovább az életét, és nem adták fel, hogy egyszer gyermekük legyen. A munkahelyén egyre nagyobb sikereket ért el, előléptették. 

Nem sokkal később ismét teherbe esett. A sors azonban megismételte önmagát, minden ugyanúgy történt, mint korábban. Minden. A terhesség most sem jutott el a tizenkettedik hétig. Újabb vetélés, újabb méhgyulladás. Még nehezebb volt, mint azelőtt. Ezt nem lehet megszokni- meséli Ilona. Régen történ mindez, nagyon régen. 

Az újabb és újabb terhességet újabb és újabb vetélés követte. Ilona megtört lelkileg és teste sem bírta már. Lassan elengedte, hogy valaha is saját gyermeke lehessen, az örökbefogadás gondolata viszont egyre többször fordul meg a fejében. Ő el tudta volna képzelni, hogy más elhagyott gyermekét nevelje fel. De csak ő. A férje hallani sem akart erről a megoldásról. Ő csak és kizárólag saját gyerekben gondolkodott. 

Egy napon nem ment többé haza  Ilonához. Csak így egyszerűen, ilyen aljas módon elhagyta. Megismerkedett valakivel, aki később gyereket szült neki. Hármat. A messze távolban. 

Ilona összetört. Húsz kilót fogyott, majdnem két évébe telt, hogy újra talpra álljon, úgy ahogy. De sikerült, bár egy ekkora trauma örökre nyomot hagy az emberi lelken. 

banat

A munkahelyén azért helyt állt, muszáj volt, hiszen már vezető pozícióban dolgozott. Aztán derült égből villámcsapásként érte a hír, hogy beteg. Mellrák. Egy egyszerű rutinellenőrzés során derült ki minden, panasza ugyanis nem volt. Megint összeomlott. 

Miért vele történik még ez is? Jött a kérdés, amit ilyen helyzetben szinte mindenki feltesz magának. Elfogadta mást nem tehetett és döntött: harcolni fog. Végigcsinálta a nehéz és sokszor fájdalmas kezeléseket és győzött. Legyőzte a rákot. Több, mint tíz év tünetmentes időszak után már biztos volt benne, hogy tényleg egészséges.  Persze ez a tíz év nem a rettegésről szólt, de a félelem mindvégig benne élt. A kontroll előtti napokban sokat idegeskedett, azután megnyugodott. Megint minden eredmény negatív lett.

naplemente

Ez alatt az idő alatt megismerkedett valakivel. Egy kedves, igazi régi vágású úriemberrel, akit valójában már általános iskolás korából ismert, csak akkor valahogy nem vették észre egymást. Évekkel később, igen. Ilona feleségül ment hozzá. Az, hogy gyermekük legyen már nem merült fel ebben a kapcsolatban, Ilona kora ezt nem is engedte volna meg, a férjének pedig volt már két nagy gyereke a korábbi házasságából. 

mosoly

Boldogok voltak, igazán boldogok, gyerek nélkül is.  Sokat utaztak, bejárták a fél világot. Ilona persze még mindig dolgozott, szerette, amit csinál. Közben előkerült a régen nem látott, korábbi férje is, valahonnan külföldről. Családostul. Szerette volna húsz év után újra látni Ilonát, talán bocsánatot akart kérni, bár ezt így konkrétan sohasem mondta ki. 

Néhány találkozás, beszélgetés, új család bemutatás, semmi több. Ilona nem feszegette már a történteket, ennyi év, évtized elteltével minek is, miért is. A sebeket ugyan nem tépné fel ez a beszélgetés, de az ő történetük akkor véget ért, amikor a férfi se szó, se beszéd otthagyta és eltűnt. Mert nem lehetett gyerekük. Ilona legalábbis ezt gondolja a mai napig, csak apró kérdőjelek maradtak benne. 

A második férje nagyon szerette őt és ő viszont. Szépen éltek, és ez elég volt. Aztán egy napon Ilona csomót tapintott a hónaljában. Tizenöt évvel azután, hogy először diagnosztizáltak nála rákot. Az élet megint kegyetlenkedett, megint Vele kegyetlenkedett. Pedig ha valaki, ő már bizonyított. És akkor ismét összeszedte magát és ismét győzött. Persze így leírva minden egyszerűbbnek tűnik, mint a valóságban. Az igazság az, hogy sok sírás, éjszakába nyúló beszélgetések, és egy komoly műtét  után ismét fellélegezhetett. Ebben az időszakban nem egyszer láttam anyukám szemeit is kisírva, hiszen Ilona sok évtizede a legkedvesebb barátnője volt. De Ilona férje, barátai támogatásával és persze saját erejével,  megint tünetmentes lett. Úgy tűnt idejében léptek. A műtéttel sikerült maradéktalanul eltávolítani a daganatot, nem volt szükség további kezelésekre.  

Ilona később nyugdíjba ment. Jól volt, és jól van azóta is. Fizikálisan. A férjét viszont elveszítette. Elveszítette a szívének legkedvesebb embert, aki boldoggá tette, aki megnevettette, aki elfogadta őt mindenestül, végig fogta a kezét a betegsége alatt, aki szerette. És akit ő is szeretett a haláláig. 

Már ennek is sok éve. Ilona most egyedül él. Összeszedte magát, mint korábban már annyiszor, nagyon erős asszony. Próbálom visszanyelni a könnyeimet, ahogy hallgatom viszontagságos életének részleteit, mert igazságtalannak érzem a sorsát. Tudtam, hogy nem lesz happy end, mert ismertem a történetét, de az ember már csak olyan, hogy mindig várja. Ilona magabiztos, kiegyensúlyozott és még mindig nagyon csinos nő. Most már arról beszél, hogy három keresztgyereke az élete értelme, akiket sűrűn lát, akikkel sok időt tölt. 

Egyébként pedig vannak még tervei, nagyon is vannak, hiszen ő még él, sőt ő él csak igazán…

fotó: pixabay

 

 

 

Kedves olvasóm! Ha tetszett a bejegyzés kérlek, oszd meg másokkal is! Ha van kedved gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz. Kellemes időtöltést kívánok! 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!