Anya-jajj

“A családomon kompenzálom a főnöknőm hülyeségeit”

Tegnap reggel a szokottnál kicsit korábban értünk be a kislányommal az óvodába.  Csak mi, és egy másik anyuka volt ott a kisfiával, így tudunk néhány szót váltani. Tőlem tudta meg, hogy előreláthatólag a hét többi részében meg kell majd valahogy oldani a gyerekek ebéd utáni hazajutását, mert ezt kérik az óvónők. Szegényből elemi erővel fakadt ki, hogy már megint egy nehézség, amit dolgozó nőként és anyaként valahogy rendezni kell, ráaádsul, most és azonnal, de mégcsak nem is ez a fő probléma, hanem, hogy mindenki mindent az utolsó percben közöl, még így az ünnepek előtt másfél héttel is. 

“Állandóan a családomon kompenzálom a főnöknőm hülyeségeit is! Ha kitalál valamit az utolsó pillanatban, nem tudok, mit csinálni, a gyerekeimtől veszem el az időt.Rajtuk csattan az egész” – mondta nem is annyira ingerülten, inkább némi lemondással a hangjában. 

Erről kellene írnod – mondta még. És azt is, hogy a nevét semmiképpen nem adná, hiszen az egyenlő lenne azzal, hogy páros lábbal rúgják ki, ha kiderül, de igaza van, erről érdemes beszélni.

fonok

Kiderült, hogy a konkrét esetben a főnöknő egy negyvenes évei elején járó, szingli, gyerektelen hölgy, aki nagy valószínűséggel kevéssé ismeri a dolgozó, kisgyermekes anyukák életét és nehézségeit. Vagy ismeri, csak nem feltétlen érdekli. Az anyuka elmesélte, hogy most az ünnepek előtt, állandóan azzal szembesül a munkahelyén, hogy minden az utolsó percben kellene. Kis túlóra, kis korábban való érkezés, kis ez, meg kis az. A főnöknőnek mindez persze sokkal könnyebben kivitelezhető, hiszen nem kell senki után szaladgálnia bölcsibe, oviba, suliba. Meg amúgy sem feltétlen marad bent. Csakhogy, akinek gyereke van az tudja, hogy mindennek az alfája és omegája a jó szervezés, meg a logisztika. Akkor minden működhet(vagy csak a fele, de már az is elég) ,csak időben tudja az ember, mikor, hova rohanjon, hogy szakadjon szét. 

fonok2

Szerintem, ez általános jelenség.  Nő vagy férfi a főnök, valószínűleg mindegy. Ez inkább hozzáállás kérdése. Egy negyvenes, szingli nő is lehet jó főnők, és egy ötvenes nagycsaládos férfi is lehet rossz. Most még viszonylag kevés az olyan munkahely, ahova könnyen integrálódik be a kisgyerekes anyuka. Még azok a helyek sem feltétlen működőképesek, ahol eleinte azt mondják, menni fog. Amikor jönnek a betegségek, a gyerekekkel otthon kell(ene) maradni, az már nem olyan népszerű, nemcsak a főnök, hanem a kollégák szemében sem. Hallottam én már olyat, hogy Katika már megint nincs itt, mert beteg a gyerek…Nyilván a másiknak sem könnyű, ha mondjuk, mindig ő kell, hogy átválalja a munkát Katitól, de ez van. 

szamitogep

Körülöttem (magamat is beleértve) sokan küzdenek, küzdöttek azzal, mit is kezdjenek magukkal a szülés és az otthon töltött időszak után. Ha statisztikát kellene mondanom, (ez nyilván nem reprezentatív) a szülő nők lelgalább fele, nem megy vissza a szülés előtti munkahelyére. Vagy mert nem is várják vissza, vagy mert ő maga jön rá, hogy az gyerekkel együtt már nem menne. Ez vagyok én is. A szülés előtt reggeltől – estig dolgoztam, majdnem 12 órát. 13 éven át csináltam. Szerettem, nagyon is. Mégsem ment volna a gyerek mellett. Már akkor tudtam, amikor dolgozni kezdtem, hogy egyszer váltanom kell majd, ha nem is szakmát, munkahelyet mindeképpen, mert ezt a munkatempót később nem lehet tartani.  Ha őszinte akarok lenni egy kezemen meg tudnám számolni, hány kisgyerekes anyuka van most ott, ahol korábban dolgoztam. Talán egyetlen ujjam is elég lenne. De ő kicsit magasabb beosztásban van, mint én, amikor elmentem szülni, ott talán szervezhetőbb a kisgyerekes lét. 

Nézem, ahogy a barátnőim, volt kolléganőim próbálnak újra utat törni maguknak a munka világában. Volt, aki megint iskolapadba ült, a kicsi gyereke mellett, (én például a második terhességem alatt) és kitanult még valamit. Nagyon sokan csinálják most ezt, konkrét átképzések indulnak kisgyerekes anyukák részére. Aztán van, akinek bejön, van, akinek nem. Nehéz út, az biztos újra az elejéről kezdeni mindent. 

Szerencsére azért van, akinek sikerül. Több kolléganőm jól menő vállalkozást visz, csak kapkodom a fejem, milyen jól csinálja. Nyilván ez is sok időt vesz el a családtól, a vállalkozás sem megy csak úgy magától, de legalább maga osztja be az ember az idejét. A szakmán belül is többen találtak utat magunknak, csak máshol, másképp, máshogy dolgoznak, mint szülés előtt. Megint mások még félnek, hezitálnak, nehezen váltanak, nehezen vágnak neki az útnak, akár az új, akár a régi szakmában helyezkednének el. Tény, hogy néhány év kihagyás nehéz újra felvenni a ritmust a többiekkel, nehéz megtalálni a megfelelő munkahelyet, és nehéz újra és újra bizonyítani valakinek, egy a korábbinál sokkal nehezebb élethelyzetben.  

Persze semmi sem lehetetlen, és ne feledjük, hogy a világ legsikeresebb írói, orvosai, pedagógusai, kutatói, és minden szakma legjobbjai között ott a kisgyerekes anyuka is, aki elképesztő kitartást, erőt, szívósságot, energiát és kitartást hoz magával otthonról, mert tudja, ő a motorja mindennek. Azt hiszem, ez lehet a sikere kulcsa. 

Kedvenc példám J.K Rowling, aki egy apró kávézó sarkában írta meg a Harry Potter első kötetét, úgy, hogy közben tologatta néhány hetes babáját a kocsiban… 

 

 

 

fotó: pixabay

Kedves olvasóm! Ha tetszett a bejegyzés kérlek, oszd meg másokkal is! Ha van kedved gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz. Kellemes időtöltést kívánok! 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!