Anya-jajj

“Anyuka, szüljön már méltósággal!”

Mielőtt szülni megy valaki, majdnem kilenc hónap áll a rendelkezésére, hogy felkészüljön valahogy.  Én tudatosan kerültem a szülésről szóló videókat, és arra kértem a barátaimat, ismerőseimet, a családomat, hogy ne bombázzanak szüléstörténeteikkel. Nem azért, mert nem érdekel, hanem mert még véletlenül sem szeretném, ha az agyam ráállna valamire, és várja, hogy az majd bekövetkezik. 

Azt, amit tudni kell, hogy fájni fog, azt tudtam. Minden mást elolvastam az interneten. Nem a konkrét szüléstörténeteket, hanem mindent a felkészülésről. Beszélgettem a nőgyógyászommal is, aki mindenben partner volt. Majdnem mindenben. Nem vagyok ősanya típus – ezt előre leszögeztem, hősiesen bevallottam neki, hogy a fájdalomküszöböm valahol a béka segge alatt van. Tehát, ha úgy látja jónak, jöhet az EDA nyugodtan, már most áldásomat adom rá. De ne akkor ám, amikor már a falat kaparom, amikor szentségelek, amikor esetleg csúnyát mondok rá kínomban. 

Ösztönösen éreztem egyébként, hogy menni fog a dolog, ha döcögősen is, de menni fog. Ugyanakkor tisztában voltam a habitusommal is. Gondoltam, ez a szülés alkalmával is felszínre törhet, jobbnak láttam, ha ezzel az orvosom is tisztában van. 

Egy kolléganőm mesélte, hogy ő konkrétan üvöltött, ahogy a torkán kifért, és neki speciel azt mondták: „Anyuka, szüljön már méltósággal!” Benne ez után volt még annyi szusz, hogy visszakérdezzen: „Mi ez, valami imaház? Megértem. Én sem a csend szobába készültem, nem akartam sem füstölőket, sem illatokat a szülészetre, nekem a lágy zene se hiányzott. Én magamat akartam adni. 

Fel is hoztam a nőgyógyászomnál az esedékes konzultáción. Nem szerettem volna ugyanis hiú ábrándokba kergetni sem őt, sem magamat, erősen sanszosnak éreztem, hogy én is kiabálni is fogok, ha úgy alakul. 

Igazából nem egészen azt a reakciót kaptam, amit vártam. Ő sem lelkesedett annyira a zajosnak ígérkező szüléstervemért. Kiabálhatok persze, de azért adjuk meg a módját, ha lehet, kérte. 

Hát, én megadtam. Főleg a vége felé. Aki ott élt és mozgott, mind megkapta a magáét. Nehogy már egy kitolási szakaszban lévő nőnek disztingválnia kelljen 10 óra vajúdás után. Hogy kint is hallják? Előfordul. Én is hallottam, és nem haragudtam senkire , hogy ebben a szituációban üvölt. Hadd üvöltsön, ha az esik jól. Ha mosolyogni jó, és suttogni, akkor szüljön úgy. Szíve joga. 

A vajúdó és szülő kismama álljon mindenek felett.  Abban a néhány órában történjen minden úgy, ahogy neki jó. Neki és a babának. Mindenki más  álljon akkor a második, vagy többedik helyen. Ettől függetlenül minden tiszteletem az övék…a segítőké. 

Utolsó szülőszobán tett látogatásomnak éppen holnap lesz  4 éve. Imádom a kicsi lányt,attól a perctől fogva, hogy először a karomba vehettem. Abban a pillanatban tomboló fúriából könnyeit nyeldeső anyuka lettem, aki lehet, hogy nem szült éppen méltósággal, de ettől még ugyanolyan anyuka vagyok, mint bárki más. És nem szülnék másképp ma sem, csak úgy, ahogy jólesik. 

fotó: pixabay

 

Kedves olvasóm! Ha tetszett a bejegyzés kérlek, oszd meg másokkal is! Ha van kedved gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz. Kellemes időtöltést kívánok! 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Magdaléna Tökölyi says:

    Nekem fogalmam sincs, hogy kiabáltam vagy nem a 35 évvel ezelőtti szülésnél.Sőt a 8 órás vajúdásra sem emlékszem. Csak arra a pillanatra, amikor megláttam a kisfiamat és pontosan olyan volt, mint amilyennek az előző hónapokban többször megálmodtam.A haja, a szeme, az orra. EZT viszont a mai napig nem értem, hogyan lehetett ennyire tökéletesen megálmodni előre ezt az arcot.

  2. Veronika Papp says:

    Én is pont így gondolom… ha valaki üvölteni akar mert épp az esik jól, hát tegye… aki csendben szeretne és tud szülni, tegye. Nem gondolom hogy a szülőszoba lenne az a hely ahol “jól kellene viselkedni” … amúgy is azt hiszem, hogy senki nem fogja majd megveregetni 20 év múlva egyetlen nő vállát sem, hogy milyen fantasztikus anya vagy hogy csendben szültél… mindenkinek más a fájdalomtűrő képessége és a habitusa is…. ki így ki úgy.

  3. Veronika Papp says:

    Én is pont így gondolom… ha valaki üvölteni akar mert épp sz esik jól hát tegye… aki csendben szeretne és tud szülni, tegye. Nem hondolom jogy a szülőszoba lenne az a hely ahol “jól kellene viselkedni” … amúgy is azt hindolom, hogy senki nem fogja majd megveregetni 20 év múlva egyetlen nő vállát sem, hogy milyen fantasztikus anya vagy hogy csendben szültél… mindenkinek más a fájdalomtűrő képessége és a habitusa is….

  4. Ilona Etelka Kiss says:

    A kommentek olvasasa kozben kavarogtak bennem a gondolatok.Kismama valogatja hogy van-e illetve lesz-e onkontrollja, mikor eljon azIdo.Igenis…lehet ”meltosaggal ” szulni.Ket lanyom van, eleg hosszadalmas, velejaro fajdalmakat eltem at.Egyik lanyom 21 ora, mig a masik2 nap vajudas utan latott napvilagot.Akkor meg nem volt epidulalas, a csaszarmetszes is csak eletmenteskor volt lehetseges.Ami akkor segitseg volt, az a kedves, megnyugtato, turelemre into beszed volt, valamint a tolast segito venas injekcio. Mar azota unokaim is szulettek.A kisebbik lanyomat kerdeztem….o sem kiabalt, viszont a ferjenek a karjat veresre karmolta. Elnezest kerek azoktol a kismamaktol,akik ugymond nem meltosaggal szulnek.Vannak ilyenek, vannak olyanok.De amikor a pici kis siros babat megmutatjak, minden fajdalom elszall, es oromunkben sirva fakadunk. A legszebb erzes ANYANAK lenni.

  5. Veronika Ágnes Csik says:

    Nekem az orvosom, mikor kiabáltam, megkért, hogy ne tegyem. Mikor mondtam, “de jólesik”, azt mondta: “ez rendben van, de a kiabálás elveszi a figyelmet és az energiát a tolásról”. És igaza volt. Lehet, hogy jól esik ordítani, kiabálni szülés közben, de azt az energiát, amit erre pazarolnak, a nyomára is lehetne fordítani, lehet, hogy gyorsabb és egyszerűbb lenne. És egyébként annyira meg nem fáj, hogy ezért feltétlenül ordítani kellene. Én is féltem, hogy nagyon fog fájni, de korántsem fájt annyira, mint vártam. Elhiszem, hogy minden szülés más, nekem is két gyermekem van, tudom, hogy más, de azért nem kell annyira félni…

  6. Csizi says:

    Hát ez a szüljön méltósággal azért gusztustalan, mert a kedves kismama a babájával és a párjával együtt akkor veszíti el a méltóságát, amikor átlép a szülészet küszöbén. Pontosabban nem csak úgy elveszítik, hanem az igen tisztelt eü. személyzet veszi el tőlük erővel és erőszakkal, szemrebbenés nélkül, abban a mély meggyőződésben, hogy ezt így kell csinálni és ez a normális.
    Na ezért szültem a második gyerekemet otthon, minekután az elsőt egy úgynevezett “humanizált” szülőszobában sikerült világra hoznom – nem túl humánus körülmények között.
    Nem tudom, az ilyen emberek miért érzik úgy, hogy más emberekkel szeretnének hivatásszerűen foglalkozni. Nekik sokkal testhezállóbb szakma lenne például a szennyvízcsatorna tisztítás vagy valami zsíros hely egy vágóhídon, de semmiképpen nem emberi lények között.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!