Anya-jajj

„A gyerek csúnyán beszél és fellök az utcán!” – levél kisgyerekes szülőknek

Ez a levél néhány napja érkezett, arra a felhívásra, amiben arra kérlek titeket, osszátok meg velem, kisgyerekekkel kapcsolatos történeteiteket. Bevallom őszintén, nem pont erre számítottam, de megosztom Veletek, mert nekünk kisgyerekes szülőknek szól.

 

pixabay

Lehet elgondolkodni, véleményt alkotni, válaszolni rá! 

Én a levél végén meg is teszem, de előbb jöjjön a frissen, ropogósan érkezett írás. 

„Kedves kisgyerekes szülők!

 

Minden tiszteletem a tiétek, tudom a jövő nemzedékét nevelitek. Ki így, ki úgy. Időnként megállnék és szólnék néhányatoknak, hogy én nem így tenném, és nem is így tettem, de mi közöm hozzá, jönne a jogos válasz. Hogy akkor miért is írok most? Talán éppen azért, mert mégis bujkál bennem ez-az, ami kikívánkozik.

 

Tudom, sokszor nagyon nehéz lehet, én is neveltem és felneveltem három gyereket. Amit mostanában látok, nem mindig tetszik nekem. Nem teszik, hogy a gyerekek nincsenek rendesen megnevelve. A boltban, utcán, villamoson elém vágnak, fellöknek, hangosak, ma is ez történt. Majdnem hasra estem egy kisfiúban, miközben az anyja mással beszélgetett és észre se vette, hogy a gyereke közben fellök. 

A villamoson hangosak a gyerekek. Amikor utazom és szerencsétlenségemre gyerekek is vannak a kocsiban, menekülnék onnan. Az enyémek nem üvöltöztek, hanem ültek az ölemben és nézegettünk kifele az ablakon, miközben én meséltem nekik arról, amit odakint látnak. Ez lekötötte őket. Ma azt látom, hogy az anyák nyomkodják a telefonjaikat, fotózzák magukat és a gyereket, miközben észre sem veszik, hogy mit művel a kis ebatta mellettük, úgy, hogy taknyuk-nyáluk egybe folyik. Előfordul, hogy odamennék és megtörölgetném helyettük, mert rossz nézni, hogy senkinek nem jut eszébe.

Amikor az én gyerekeim kicsik voltak, nem beszéltek csúnyán. Ma apró gyerekektől olyan kisfejezéseket hallok, hogy nem hiszek a fülemnek. Ezt honnan tanulják?

Ezek a mai gyerekek nem köszönnek.  Mellettem sokan úgy mennek el, hogy észre sem vesznek, pedig szegről-végről ismerjük egymást.  Az enyémek, mindig köszöntek, előre köszöntek az idősebbeknek.

Talán nem tudjátok, de a gyerekek a szülői mintát követik.

Ma már úgy látom, sajnos nem divat az alapvető dolgokat megtanítani a gyerekeknek, a szülők az óvodára, iskolára várnak, hogy majd ott megteszik helyettük.

Ezek a dolgok otthon kezdődnek, ott kellene a példát mutatni!

Tisztelettel,

Egy idősödő asszony”

Az én válaszomat alább olvashatjátok.

 

Kedves idősödő asszony!

Az észrevételei nyilván – ahogy írja is – saját tapasztalatain alapszanak. Mi kisgyerekes anyukák sem vagyunk tökéletesek, ahogy senki, és egyformák sem vagyunk, nem is kellene általánosítani. Magam is látok telefonáló anyukákat, sőt én is telefonálok időnként az utcán, úgy, hogy mindkét gyerekem velem van. Sokáig élt bennem az a kellemetlen érzés, hogy én ezt nem tehetem meg, mert kisgyerekes anyukaként megszólnak, hogy nem nevelem minden másodpercben a gyerekeimet, és esetleg két lépéssel előttem járnak, és az baj.  Ma már nem teszem, ezt a kérdést elengedtem. Hadd vegyem fel a telefont, ha hív valaki, ne kelljen már, mint valami bűnöző, otthonról visszahívnom mindenkit, mert ott nem alkotnak majd rólam negatív véleményt mások, hogy gyerek mellett beszélek. Az élet bizony nem áll meg akkor sem, ha szülünk egy-két-három, több gyereket. Ezt Ön is tudja, írta, hogy három gyereket nevelt fel. Bár hozzáteszem, akkor még nem létezett olyan, hogy mobiltelefon…

Nekünk, anyukáknak akkor is helyt kell állnunk, akkor is kapcsolatot kell valahogy tartanunk a külvilággal, ha szültünk már. Nyilván más kérdés, ha egy anyuka nevelése valóban abból áll, hogy fotózza magát, de szerintem ezt egy rövid utcai közjátékból nem feltétlenül lehet megállapítani.  Az orrukat, ha folyik, én megtörlöm, lehet, hogy van, aki nem, vagy, aki nem veszi ezt észre. Ez mindenkivel megeshet, talán egykor Önnel is.

A csúnya beszéd, az tényleg nem jó, de bárhol rájuk ragadhat. Én magam speciel nem jellemző, hogy így beszélnék előttük, de nem vagyok szent. Az autóban előfordul, hogy időnként eldurran az agyam, és kicsúszik valami.

pixabay

Mi kisgyerekes anyukák, szülők, ugyanúgy követünk el hibákat, mint bárki más, ez így van.

Talán annak idején Ön sem csinált mindent tökéletesen, csak már kevésbé emlékszik rá, az évek során megfakultak az emlékek. 

Tisztelettel: egy 2 kisgyerekes anyuka

Kedves olvasóm! Ha tetszett a bejegyzés kérlek, oszd meg másokkal is! Ha van kedved gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz. Kellemes időtöltést kívánok! 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Amerigo Taylor says:

    Ranschburg Jenő “Laissez faire, laissez passer” nevelési elveit a gyakorlat EGYÁLTALÁN NEM IGAZOLTA BE. Benjamin Spock is bocsánatot kért Amerikától, és visszavonta az elveit tartalmazó könyvét. A sok neveletlen gyerek a Ranschburg elveit követő neveletlen szülők következménye…

  2. Jakab M. Bori says:

    A jól nevelt gyerekre manapság én is ritkán látok példát sajnos. Egyre inkább “divat” a “nagy szabadság”, anyuka-apuka nyomkodja a telefonját, közben a gyerek az ablakot nyalogatja, a másik gyerek már üvölt, hogy apa-anya vegye már észre, hogy Ő kérdezett valamit. Az, hogy rendszeresen majdnem felrúgok kisgyerekeket szerintem is húzós, mi lesz, ha csak egyszer nem figyelek és tényleg a nagy tömegben alám szalad a kisgyerek??? A Westendben épp egy hete bóklászott egy kislány, önmagában, csak úgy. A férjemmel kísértük egy darabig, figyelve, hogy hol a fenébe vannak a szülei ennek a gyereknek? Végül megállítottuk a kislányt és megkértük, hogy kísérjen az anyukájához…mondanom sem kell, hogy anyuka nem a közelben volt. 🙁 Ami a legdurvább, egy nyamvadt köszönöm sem hagyta el a száját. A fentiek mind az elmúlt 1 hétben történtek, de rengeteg sztorim van. Ma már a többség NEM neveli jól a gyerekét, ezt látom minden egyes nap, akár tetszik, akár nem.

  3. Györgyi Nagy says: (előzmény @zildi)

    Igazából nem tudom, mi ment félre, és kinek a hibájából, de nem jól van ez az egész, azt sokan érzik. Gyerekekkel foglalkozó emberek mondták ki előttem pont itt.
    Sajnálom, ami Veled és a férjeddel történt, de ennek a globális problémának nem hinném, hogy ez az oka. Ti sem a gyerekeiteken toroljátok meg a régi sérelmeiteket.
    Személyes élményeket én is mesélhetnék, az már 1990-ben sem volt divat, hogy a terhes nőnek átadják a helyet, de az sem, hogy a babakocsi kerekével törjék el valakinek a csuklóját, ahogy az velem idén januárban megtörtént. A metróból (Nagyvárad tér)mentem fel a lépcsőn, rossz a lépcső, egyszerre figyeltem a lábam alá, és az előttem araszolókra. Mellette4m jött lefelé egy hm… anyuka, babakocsit cipelve. NEM voltam útjában, a bal kezemmel fogtam magam előtt a táskát, és lefelé mentében akkorát húzott a csuklómra a kicsi kerekével, hogy másnap a röntgenen kiderült, 3 csont elrepedt.
    Igen, hiányzik a tisztelet. De talán mégis azzal kellene kezdeni, hogy odafigyelünk a gyerekünkre. Mert a sajátunk. Ellentétben a lógómellű nénivel, és a kopasz bácsival. És senki se azt nehezményezte, h nem esztétikusak a gyerekek.

  4. Nagy Gyöngyi! Mi vagyunk azok a “különb” eredmények. A mai 20-30-40 éves, többnyire kisgyerekes szülők. Még se vagyunk annyira különbek, ugye?
    A saját anyukám roppant büszke arra, hogy én 2 évesen órákig (ÓRÁKIG) eljátszottam egyedül, csendben, a szobában. És persze az is roppantul emlékezetes neki, hogy 16 éves koromtól, amikor hazaértem az iskolából, becsuktam magam mögött a szobám ajtaját és hozzá sem szóltam.
    Ő nem érti, hogy a kettő szorosan összefügg.

    Egyáltalán nem ismer.
    Az apám 10 évig bántalmazott bennünket (a testvéreimet és engem) és nem vette észre. És a legszebb, hogy el se mondtuk neki, mert MINEK?
    De a Férjem dettó: általánosban rendszeresen verték a diáktársai. Otthon erről mit se tudtak. A húga középiskolásan teherbe esett. Kifejezetten vékony lány volt és MÉGSE VETTÉK észre a szüleik, csak a 8. hónapban. (és ugye ő se mondta el…)

    Jobbak voltunk, mint a gyerekeink?
    NEKIK jobb lesz!

  5. zildi says:

    Kisgyerekes anyuka vagyok 3 gyerkőccel. És nagyon érzékeny vagyok erre a témára…
    Vannak neveletlen gyerekek.
    Vannak félre nevelt gyerekek.
    Vannak jól nevelt gyerekek.
    Pont, mint amikor én voltam gyerek (80as évek).

    Ma azok a “tökéletesre nevelt gyerekek” a kisgyerekes szülők, akiket éppen a nagyon panaszkodó korosztály nevelt – ugye tökéletesen… Ha mi olyan szuperül lettünk nevelne, akkor hogy lehet, hogy annyira vacakul csináljuk ezt a gyereknevelést? Mi mindannyian.

    Hosszan tudnám mesélni azon tapasztalataimat, amikor a szuperül nevelő 50+ -os korosztály viselkedik tűrhetetlenül, vagy azt is, amikor a saját korosztályom.
    De minek?
    A buszon bunkón viselkedő idősebb nőt nem felejtem el soha, aki terhesen majdnem lelökött a lépcsőn, de bizton tudom, hogy ült körülötte legalább 3 másik, akik semmi rosszat nem tettek – nem is jegyeztem meg őket..

    A magam részéről maximálisan rajta vagyok, hogy a gyerekeink a MI (=Férjem és én) értékrendünk szerint jólneveltek legyenek.

    De szerintem nem túl nagy elvárás, hogy ahogy én nem mondom a néniknek, hogy vegyenek már melltartót, mert sokkal esztétikusabb lenne vagy a bácsiknak, hogy a ráfésült hajtól még jobban látszik a kopaszodás – úgy ők is tartsák meg maguknak a tanácsaikat, ha nem kérdezik őket…

    És ajánlom mindenki figyelmébe Dr. Ranschburg Jenő tanácsait és stílusát (előadásai is hallgathatók még a neten). Azt hiszem, mindannyiunknak jó példával szolgál: a valóban jó tanácsaival, és a tisztelettel, szeretettel, amivel másokkal beszél.

  6. Györgyi Nagy says:

    A példákat minősíthetetlenül viselkedő gyerekeről vég nélkül lehetne sorolni. Én azt gondolom, kedves 2 kisgyerekes anyuka, ha tízből kilencszer ezt tapasztaljuk, az nem “véletlen” és “nem vettem észre”, hanem tendencia. Mi is szültünk gyereket, és dolgoztunk gyereknevelés mellett. Miért gondolják a mai anyák, hogy valami kolosszálisat alkotnak ezzel? Milliárnyian megetették előttük, különb eredménnyel.

  7. Fodor Anita says:

    Óvodában dolgozom és szégyen szemre ki van írva az összes bejárati ajtóra, hogy a köszönés felnőtt korban is tanulható dolog. Igaza van a fenti édesanyának. Nem nevelik meg a gyermekeiket a kedves szülők. Köszönni nem tud a gyermek, de úgy káromkodik 4 évesen, hogy én szégyenlem el magam. Kéri nem tudnak, csak követelőzni és csapkodni. “Adjad már, mi van már…” Ezt hallom nap mint nap. Alapvető dolgokat nem tanít meg neki a szülő. A másik, viszont akkora mellényt adnak rá, hogy egy 10 éves azt hiszi felettem áll… Mert jogai persze vannak… azokat iszonyatosan tudják.

    Természetesen tisztelet a kivételnek, mert vannak igenis jól nevelt gyerkőcök. De a többség… szégyen.

  8. tanár says:

    Sajnálom, de nem egyedi eset a levélíró hölgy véleménye. Harminc éve tanítok kicsiket (óvodástól fölfelé), és én is csatlakozom hozzá. Az óráimon nekem kell megtanítanom, hogy kérni kell valamit (például egy papír zsebkendőt), és nem szó nélkül az én táskámban kotorászni, vagy hogy meg kellene köszönni azt, amit kapunk. Netán nem félrelökni a társunkat, belerúgni, csipkedni. És miközben a bemutató órát tartom, amin a kicsik részt vesznek, a szülők pedig megnézhetik, szólnom kell, hogy a nézők halkabban beszélgessenek egymással, vigyázzanak a kistestvérre, aki bemászik a tornázó “nagyok” közé, és ne vegyék fel a mobiltelefonjukat. Sőt arra is nekem kell megkérni őket, hogy legyenek szívesek, köszönjenek a portás néninek.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!