Anya-jajj

Már készítették a műtőt, de én csak a szülés után tudtam meg

Amikor az orvosommal arról beszélgettünk, hogyan szeretnék majd szülni, rávágtam: természetesen. A kérdés persze nem ez volt, mert a választható császár nem lett volna alternatíva. Inkább arra volt kíváncsi, a természetes szülésen belül mire vágyom.

 

Nem mintha bármi rosszat gondoltam volna a császáros szülésről vagy annyira kemény ősanya lettem volna, hogy mindenáron a természetes szülés mellett kampányolok. A fenét. Egyszerűen az orvosom azt mondta, a dolgok – vagyis a baba – akkori állása szerint a természetes szülésnek semmi akadálya.

Örültem, hogy meg sem próbált a császár mellett kardoskodni, mert hallottam, hogy nagyon megszaporodtak az „indokolatlan” császármetszések bizonyos kórházakban. Hogy mi lehet ennek az oka, most inkább ne feszegessük…

Én nem tapasztaltam ilyet.

A sárga szülőszoba éppen szabad volt, tetszett is, bár a benne található bordásfalnak végül nem sok hasznát vettem. (Néhány évvel később, már a zöld szülőszobában kiderült mire jó, és hogy a szülés bizonyos fázisában kifejezetten áldás.)

A fájdalomküszöböm nem túl magas, úgyhogy megkértem a férjemet, ne engedje túl messzire a dokit, aki az érzéstelenítésért felel. A történetet – erről a szülésről – már korábban megírtam. 

A dolgok, bár borzasztóan lassan, de haladtak. Én legalábbis nem érzékeltem, hogy baj lenne. Körülöttem – engem leszámítva – mindenki nyugodt volt, vagy annak mutatta magát. Nem volt eszeveszett rohangálás, nem voltak se többen se kevesebben a kelleténél. Nem láttam aggódó arcokat. A jelenlévők biztattak – még ha én ezt nem is mindig toleráltam – mosolyogtak, segíteni próbáltak. 

Talán csak egy-egy kósza megjegyzést csíptem el, ami gyanúra adhatott volna okot, de abban az állapotban nemigen figyeltem rájuk. Pedig mint később kiderült, nem sok választott már el attól, hogy a császáros műtőbe toljanak. Az orvosom egy bizonyos ponton úgy érezte, lelassultak a dolgok és az erőm is fogytán van 16 óra vajúdás után.

Azon volt, hogy lelket öntsön belém az utolsó pillanatokra, hátha sikerül, de a gond nem csak az energia hiányából adódott, mint később kiderült.  Akkor, ha jól emlékszem már elhangzott, hogy: „Ha nem megy, császár lesz belőle!”

Nem fenyegetésképp, csak pusztán tényként közölte, hogy tudjam, „látótérbe került a császár”.

És milyen érdekes, hogy ez a mondat csak évekkel később jutott eszembe, közvetlenül a szülés után nem. Mintha kitörölték volna.

Kifejezetten meglepett, amikor közölték velem egy nappal később, hogy bizony már „lefoglalózták” számunkra a műtőt, mert úgy tűnt, mégsem fog ez menni.  A szülés ütemének lassulása nem volt véletlen, de ez már csak akkor derült ki, amikor kint volt a kisfiam. A köldökzsinór a nyaka köré tekeredett, ez pedig akadályozta őt az “úton”, de más miatt is veszélyes volt. 

Tudat alatt érezhettem, hogy gond van, mert a végére valahonnan – hogy honnan nem tudom – elképesztő energiákat voltam képes segítségül hívni és sikerült. Megszületett a kisfiam, egészségesen, rendben és mondanom sem kell, gyönyörű volt. Azt mondták, ahhoz képest, hogy én mekkora vagyok, és az ultrahang mit számított korábban, egészen nagy baba a maga 3 kiló 20 dekájával, 54 centis hosszával.

pixabay

Egy nappal később meglátogattak bennünket a császárműtőben ránk váró asszisztensek és nővérek, hogy megcsodálják a kisfiúnkat és gratuláljanak az érkezéséhez.  Azt hiszem, ezt a látogatást sosem felejtem el…

 

 

 

 

 

 

 

Kedves olvasóm! Ha tetszett a bejegyzés kérlek, oszd meg másokkal is! Ha van kedved gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz. Kellemes időtöltést kívánok! 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!