Anya-jajj

“A mellrák nem állhat közém és a babám közé!”

Boldog volt. Akkor jött ki az orvostól, akkor tudta meg, hogy babát vár. Ez már sokkal több volt, sokkal biztosabb, mint egy drogériában megvásárolt teszt eredménye. Terhes. Orvosi papírja van róla.

 

pixabay

 

A férje már alig várta a hívását. Nem lehetett vele aznap, mert üzleti úton volt külföldön. Nem is az eredmény felől voltak kétségei, inkább azt szerette volna tudni, minden rendben van-e. Jó helyen van-e az a baba, ver-e a kis szíve, elég erős és fejlett. Szép nap volt ez mindkettejük számára, akkor is, ha több ezer kilométer választotta is el őket egymástól. Az apró szívhang összekötötte őket.

Minden egyetlen perc alatt változott meg, minden fontos lett hirtelen. Még az az apró csomó is a bal mellében, amit egy éve tapintott ki először. Nem foglakozott vele, mert nem fájt, nem nőtt, és emlékezett rá, hogy egyszer rácsukódott a villamos ajtaja. Azzal hozta összefüggésbe. Azt hitte, az ütés az oka a furcsa kis elváltozásnak, majd elmúlik.

Talán, ha nem gondol rá, nem vesz róla tudomást, nem is létezik.

De ott volt. A baba pedig a hasában. Az orvos megtapintotta a mellét. Nem tetszett neki, de biztosat nem mondhatott. Ultrahangra és szúrásra küldte a kismamát. Olyan volt az egész, mint egy rossz álom. Nem lehetett többé nem tudomást venni róla, az a csomó létezett.

Talán jóindulatú. Ez maradt, ebben kellett bízni. A baba jól volt, mindebből nem sokat érzett, de az anyukája feszültségét, félelmét, kétségbeesését talán igen.

Az a tíz nap, amíg az eredményre várt, maga volt a pokol. Boldognak kellett volna lennie, ehelyett rettegett. Ezzel kelt, feküdt, ezzel élt.

Az eredmény a lehető legrosszabb lett. A daganat rosszindulatú. Óriási szerencse, hogy áttétet nem találtak.

Mi legyen a babával, a boldogsággal, a jövővel? Mi lesz az életével, a mellével, a nőiességével?

 

Az egész élete omlott össze, de nehéz döntések egész sorát kellett meghoznia, ideje pedig nem sok maradt, hogy gondolkodjon. Volt, aki fogja a kezét, de ez mégiscsak az ő teste, az ő élete, az ő fájdalma. Az ő története.

A babát megtartja, eldöntötte. A baba marad, a műtétre így várni kellett a második trimeszterig. A műtétre, amelyen elveszíti az egyik mellét.  Így döntött, így döntöttek az orvosai. Így látták biztonságosnak, annak ellenére, hogy még nagyon fiatal, alig harminc.

Legyen így, csak éljen. Rohadt villamos ajtó. Azt mondták, valószínű, hogy semmi köze a csomóhoz, csak az ütés nyomán vehette észre, hogy egyáltalán van ott valami.

A műtét megtörtént. Az orvosok szerint rendben zajlott minden. Három nap és haza is mehet. Ennyi az egész. Nekik.

Kirakják a fél mellével és jöhet a következő. A testét talán megmentették, de a lelkét nem tudják.

Nem akart tükörbe nézni, nem akarta látni, mi lett a testével. Volt, aki fogja a kezét, volt, akinek így is szép volt, de ő csak egy torz alakot látott, egy nőt, aki elvesztette a nőiesség legfőbb ékességét. A fájdalom olyan mellékes volt. Pedig rohadtul fájt.

A baba szépen fejlődött, a teste folyamatosan változott. Közben az eredmény – a részletes szövettan – megérkezett. T2-es, szövettanilag viszonylag jobb indulatú daganat. Ez azt jelenti, hogy szülés után további kezelésekre lesz szükség, de sugárkezelés és kemoterápia nem lesz. Azonban szoptatni biztosan nem fog, a hormonkezelés miatt ez nem lehetséges. Szoros kontroll vár rá, de nagyon bíztatják az orvosok.

Császárral emelték ki a babát két héttel a kiírt időpont előtt. Kislánya született, egészen szép súllyal, 2720 grammal és 48 centivel. Gyönyörű volt, annyira tökéletes, hogy minden perc szenvedést megért.  Szeretné felnevelni, látni, ahogy leérettségizik, elballag, ahogy férjhez megy, szeretné megérni az unokái születését.

A kezelés hatására változott a teste, ez a változás pedig nem volt mindig előnyös, ezzel együtt kell már élnie.  Két kontrollon azonban túl van. Minden eredménye negatív. Az orvosával a helyreállító műtétről is beszéltek már.

Olyan lesz, akár a régi vagy még szebb is! – biztatják.

 

Ma már szinte minden heg eltüntethető és gyönyörű pótlásokat készítenek. Lapozgatott katalógusokat is, olyan volt az egész, mintha csak a megfelelő ruhát keresné magára. Egyik szebb, mint a másik, de neki valami hasonló kellene az eredetihez. Hiszen egy melle megmaradt és az utánozhatatlan. 

Rohadt villamos ajtó…

 

 

 

Kedves olvasóm! Ha tetszett a bejegyzés kérlek, oszd meg másokkal is! Ha van kedved gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz. Kellemes időtöltést kívánok! 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Edit Pasztor says:

    Gratulalok a babahoz es mielobbi felepulest kivanok!!!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!