Anya-jajj

Anyázásból a nyáron sincs hiány

Ha valamikor úgy érzem, két gyerekem által kevés anya-impulzus ér (értsd úgy: csak napi százhússzor hangzik el egy nap, hogy anya), strandolási időszak alatt ez erősen az elviselhető mennyiség fölé emelkedik.

pixabay

A nyár amúgy is az anyázások ideje. Ezt el kell fogadni, tudni kell kezelni. Anya, ez kell, anya, az kell, hozd ide, tedd oda, vedd le, rakd fel, töröld ki, töröld fel, mosd fel, mosd le, mosd ki a szünet végére komoly elvonási tüneteket produkálok.

A strandra mindez halmozottan igaz. Ha teszem azt, bemerészkedem kicsit a vízbe és valahogy sikerül habtestemet a derekamig a hideghez szoktatni, a partról hangos és kétségbeesett anyázás hallatszik. Ilyenkor a hullámokon átvágtatva kétszer a vízbe zakózás után partra vetődöm. Ott nyakig a homokba terülve rájövök, hogy nem az enyém üvölt.

Na, ha már így két másodperces fürdőzés után a parton kötök ki, az enyém is észrevesz, és kéri, hogy segítsek már be a homokvár építésébe. Lemondóan stírölöm a 120-as bóját, nem tudom sikerül-e a 10 nap alatt túljutni majd rajta egy kis úszásra és vízi romantikára az apjukkal.

Miután  négyévesemmel felhúzzuk az egri vár enyhén szerény másolatát, anyósom levált. Megint nekilódulok, de közben nem tudom nem meghallani, hogy anya, anya, anya. Hallom a nádasból, a lángosostól, a vattacukrostól, a fánkostól, a vizibicikliről, a deszkáról, a matracról, a víz alól, a hangosbemondóból. Mamaaaaaaaa…..

Egy német kisgyerek keresi kétségbeesetten az anyukáját, ez tisztán kivehető. Közben egy háromgyerekes család egyik gyereke fagyizni, a másik fürdeni, a harmadik ugrálóvárazni szeretne, az anyuka viszont egy jó fotót a parton. Ez is megvan. A víz alá merülök jó mélyen. Valami még ide is beszűrődik, de ez tolerálható. Elhagyom a 120-ast, de még a jóval beljebb lévő csíkost is. 5 kerek percig élvezem a vizet, a kilátást, a Balatont, a csendet.  

Aztán elhúz egy a vitorlás viszonylag messzebb tőlem, rajta gyanítom, egy kisgyerekes család utazik. „Anyaaaaa…..” – tisztán kivehető.

Az is, hogy egy rózsaszín karúszós, szőke copfos integet a partról, mert fürdeni szeretne. Biztos azt is kiabálja, hogy: Anya, csak az idáig már nem hallatszik el. Ő az enyém. A víz alatt úszom ki, amíg bírom szusszal, tartom is lent magam. A víz bizonyos pontokon érezhetően melegebb, próbálok nem gondolni arra, miért van ez így. Egy gumilabda fejbe talál, ahogy kiemelkedem, amit a bocsánat nénizés után, vissza is dobok. Közben majdnem elgázolok egy keresztben úszó kis búvárt, mert nem veszem észre a vízből kilógó csövét. Felháborodva jön fel lila szájú tulajdonosa, majd bukik vissza megnyugodva, miután meggyőződött arról, nem az anyukája akarja kitessékelni.

Anyaaaa – csakis az enyém lehet, de nem tudom, honnan jön a hang. Kiderül, hogy mégsem az enyém, mert ezt már egy másik anyuka lerendezte.

Én is karon fogok egy négyéves éves formát, mert erősen eltávolodott a szüleitől egy játék hajót követve. Közben látom, hogy egy anyuka hatalmas karmozdulatokat intézve a partról próbál jobb belátásra bírni egy ikerpárt, akik annak ellenére sem hajlandóak kimenni, hogy keményen meg lettek fenyegetve, holnap nem lesz strand, ha továbbra is süketnek tettetik magukat.

– Anya, kapj el, ha tudsz!

Egy másik anyuka is gyereket üldöz, mert a kis szófogadatlan egyik kezét sikerült csak lekennie naptejjel, azután meglógott a csibész. A naptej nálunk is gyenge pont, én sem mindig érek a gyerekem végére.

Hátulról belém csíp valaki, és közli, hogy megvagy anya. Na, ez már tényleg nekem szól…

 

 

 

Kedves olvasóm! Ha tetszett a bejegyzés kérlek, oszd meg másokkal is! Ha van kedved gyere és kövess a Facebookon, ahol további képeket, érdekes, humoros videókat, történeteket találsz. Kellemes időtöltést kívánok! 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!