Anya-jajj

Anya vagyok, feleség és dolgozó nő

Maximalista vagyok. Mindig is jellemző volt rám, bár amióta gyerekeim vannak, kicsit társadalmi elvárásként is rám ragadt. Hogy mindenben 100 százalékot kell nyújtanom. Ez pedig nem feltétlen kedvez, ha a fenti 3 dolgot szeretném viszonylagos egyensúlyban tartani. Szeretnék a legjobb anya lenni, aki, amikor a gyerekeivel van 100 százalékig képes csak rájuk figyelni, csak velük… Tovább »

Miért szorulunk ki a hálószobából?

Mostanában nem mindig tudom, hol ébredek reggelente. Úgy értem persze, hogy a lakáson belül. Előfordul, hogy beletelik néhány másodpercbe, amíg beazonosítom a helyszínt, és úgy egyáltalán saját magamat, hogy én vagyok én, mert újabban népvándorlás folyik nálunk éjszakánként.  Mondjuk abból, hogy kegyetlenül sajog a vállam, már sejtem, hogy végül megint a 10 centis matracra száműzettem… Tovább »

Kaotikus családi szombat reggel…

Nem tudom, mitől vezérleve, de szombat reggelente nekem valahogy mindig ruhamosási kényszerem van. Szinte mámorosan vetem bele magam a szennyeskosárba és tömöm tele a mosógépet ruhákkal. Persze perceken belül megjelenik a kicsi lányom is, aki egyből kitúrja a kedvenc ruháit, amit már betettem, különös tekintettel a legfoltosabbra, mondván ez neki most azonnal kell, mert aznap… Tovább »

Miért gondolják, hogy az egyke gyerek önző?

Az egyke gyerekre sokan mondják, hogy önző és elkényeztetett. Olyan, aki nem képes másokhoz alkalmazkodni, mert nincs testvére, és ezért nem tanulja meg, milyen az, amikor nincs minden azonnal, amikor várni kell, amikor osztozkodni kell. Ráadásul ez a gondolatmenet sokszor tovább is gyűrűzik, hogy az egyke gyermek később majd párkapcsolati problémákkal is küzdeni fog, mert… Tovább »

Az apa is lehet depressziós a szülés után! De miért?

Kevés szó esik róla, de az újdonsült apukák éppúgy lehetnek depressziósak a baba érkezése után, mint az édesanyák.  Ritkábban ugyan, de lehetnek. Hogy miért? Hirtelen magányossá válnak. Az asszony, aki eddig kizárólag értük rajongott, most vagy megosztja figyelmét és szeretetét a baba és a papa között (ez a jobbik eset), vagy kizárólag a gyerekre koncentrál…. Tovább »

Fiús anyuka, lányos anyuka – Fiús-lányos anyuka

Az elsőszülöttem kisfiú. Igazi csibész. Örökmozgó, autózós, építős, focizós, korábban Thomas a gőzmozdony, most már inkább Star Wars rajongó, időnként még anya kegyeiért harcoló, nem mindig ‘rendetrakó’, olykor visszabeszélő.  A második kislány. Igazi csibész. Örökmozgó, fésülködős, babát pelenkázós és cumiztatós, korábban Bogyó és Babóca, most már inkább Jégvarázs és Ariel rajongó, NEMET hamar megtanuló, apa… Tovább »

Kisgyerekes életkép az étteremből

Megfigyeléseim a kisgyerekes étkezésekkel kapcsolatban: vagyis hogyan zajlik egy valamirevaló éttermi, ‘családias’ hangulatú etetés… Szerencsés kivételek persze előfordulhatnak… 🙂          A csokipuding csak a végén jön, előbb egyél valami rendes kaját! Gyere ki az asztal alól! Legalább kóstold meg, csak utána mondd, hogy nem! Na ugye, hogy nem is olyan rossz! Gyere ki az… Tovább »

Anya csak egy van…miért nem vagyok ketten?!

Pedig ez kevés. Egyre többször érzem úgy, hogy MINIMUM kettő kellene belőlem. Persze nem azért, mert annyira jó fej vagyok, hanem, mert akkor egyszerre két helyen, több dolgot csinálhatnék. Vagy egyik énem elmehetne szabira, aztán cserélnénk. Beérném már annyival is, ha maradnék egyedül, de kapnék mondjuk plusz tíz kezet, illetve karokat, jó hosszúakat.  Akkor egyszerre… Tovább »

Kire ütött ez a gyerek?!

avagy Janikovzsky Éva után szabadon…   Amikor pici egy baba és édes és gyönyörű és tündéri és szép, általában mindenkire hasonlít a családban. Nos, nálunk megoszlottak a vélemények, de tény, hogy mindenki határozott elképzeléssel bírt. Anyukám szerint leginkább őrá hasonlított, hiszen ő volt pont ilyen újszülött korában. Anyósom szerint viszont ő volt ilyen akkoriban. (Ezt… Tovább »

A sírás kerülget…

Már a terhesség előtt sem voltam egy jégcsap, de szülés óta alapállapotban is mindenen bőgök. Elég nehéz megszokni.  A múltkor például a híradó végén láttam néhány tündéri kiskacsát, ahogy az anyjukhoz rohantak. Édesek voltak valóban, de gondolom, kevesen sírják el magukat, ha ilyet látnak. Én viszont zokogtam, mire az anyjukhoz értek és ott hápogtak. A… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!